A "Kontrasztok - Ellentétek" témájú Közép-Dunántúli Regionális Képzőművészeti Pályázaton Speiser Boglárka 6.a osztályos tanuló 3. helyezést ért el. A díjkiosztó ünnepség és a díjazott alkotások kiállításának helyszíne a pályázatot hirdető tatai Talentum Művészeti Szakgimnázium volt.

Gratulálunk a kimagasló eredményhez!

"Legyen mindenkinek szép a Karácsonya" című rajzpályázaton a 6.a osztály rendkívül aktívan, nagy létszámmal szerepelt. Gyönyörű alkotások készültek, melyeket idős, egyedül élő embereknek karácsonyi ajándékként küldenek majd ki a szervezők, hogy szebbé tegyék számukra az ünnepet.

Az osztályból két tanuló, Huszár Bendegúz és Kalocsai Bíborka alkotását a zsűri beválogatta a kiállított rajzok közé, melyek megtekinthetőek Veszprémben, a Kossuth utca 1. szám alatti irodaház kirakatában.

Gratulálunk minden résztvevő tanulónak! 

„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.” (Bolyai János)

November 11-én rendezték meg a népszerű Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei fordulóját. Az idei tanév versenykiírása szerint az 1-3. helyezést elért csapatok kaptak meghívót az országos döntő írásbeli fordulójára.

Iskolánk tanulói közül a 8. A osztályosok „ Julio8”  csapata jutott be az országos döntőbe, ahol a 12. helyen végeztek.

Gratulálunk Lipka Veronika Erzsébetnek, Marton Zoltánnak, Németh Dávid Márknak, Véh Emmának a kitűnő eredményhez!

 
Vasárnap került megrendezésre az első megyei U11-es Torna Veszpreémben.
4 csapat vett részt a tornán melyet a Vetésiben rendeztek. Remek mérkőzéseket láttunk, de ami a legfontosabb mindenki jól érezte magát. A mérkőzések eredményei az alábbi módon alakultak:

VUKE Botev - VUKE Simonyi 25 - 86
VUKE Cholnoky - Várpalotai Gepárdok 33 - 24
Várpalotai Gepárdok - VUKE Simonyi 23 - 47
VUKE Cholnoky - VUKE Botev 38 - 68

Így a helyezések a következő képpen alakultak:
I. Simonyi
II. Botev
III. Cholnoky 
IV. Várpalotai Gepárdok

 
Edzői nyilatkozatok:

Birkás András (VUKE Cholnoky) A csapatunk két részre osztható vannak hárman akiknek már nem ez az első évük és volt már mérközés tapasztalatuk. A többiek közül a legtöbben pár hete vagy maximum pár hónapja kosaraznak. Az első meccsen még nagyon bátortalanok voltunk. Ezenkívül technikailag is nagyon sokan kell még fejlődnünk a Botev csapatához képest is. Akik közül páran kiemelkedtek páran akik több éve kosaraznak, sajnos őket nem tudtuk megállítani. A másodikon viszont egy hasonló erősségű csapat ellen játszottunk. Itt viszont a mi javunkra jött ki az hogy volt pár ezen a szinten tapasztaltabb játékosunk. A hozzáállásunkkal nem volt gond mindenki küzdött, kihozta magából a maximumot. A következő fordulóig sok idő van ami alatt rengeteget lehet fejlődni.
 
Nemsur Martin (VUKE SImonyi)

Pár gondolat az első meccsről: Szép egyéni megvillanásokat láttam, viszont a fiatalabb játékosok kissé bátortalanul kezdték a mérkőzést. Persze ez ilyenkor még természetes hiszen többüknek is ez volt az első éles bevetése. Az összjáték lehetett volna sokkal hatékonyabb. Védekezésben néha lassan értünk vissza a saját térfelünkre, de összességében elégedett vagyok. A második mérkőzésen már sokkal jobban dominált a csapatjáték, sokkal több passzt láttam mint az első meccsen. Bátrabban játszottak a fiatalabb játékosok is, és nem hagytunk támadásban teret az ellenfélnek. Szorosan és agresszívan védekeztünk és a dobásaink is pontosabbak voltak. Büszke vagyok a gyerekekre, nagyon szépen játszottak.
 
Sári Kálmán (VUKE Botev)
 
A gyerekek közül ketten voltak akik már részt vettek hasonló tornán. Legtöbben nagyon izgultak, zavarban voltak. A látottaknál általában ügyesebbek szoktak lenni. Baj volt a labda játékba hozatalával, ezt majd gyakoroljuk. Legközelebb biztos jobb lesz.
 
 
 
Külön szeretnénk megköszönni a rengeteg szülőnek akik kilátogattak és gondoskodtak a remek hangulatról!
 
A mérkőzések részletes statisztikái az alábbi linken tekinthetők meg:
 

Az ősz szürke, borús napját színesítették meg a móri ütősegyüttes tagjai doboktatójukkal, aki iskolánk dobtanárának, Szalai Péternek volt egykoron növendéke.

Az együttes művészeti vezetője, sok humorral fűszerezve kalauzolta végig diákjainkat a különféle dobok és ütőshangszerek birodalmában.

A lelkes csapat fergeteges hangulatot varázsolt iskolánk aulájába.

A különféle dobok, csörgők, ütőshangszerek hangja, ritmusjátéka  minden jelenlévőt jókedvre hangolt.

Ritmusra jártak a kezek és a lábak...

  

November 2-án 18 tanulóval ellátogattunk a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikumba, ahol a 7. és 8. évfolyamos tanulók az Öveges laborgyakorlat keretében biológia és fizika kísérleteket végezhettek. Első két órában kimutatták a kilélegzett levegő szén-dioxid tartalmát, vizsgálták a nyál keményítő bontását, ill. az epe hatását a zsírokra. A legizgalmasabb rész a sertés szív boncolása volt. Második két órában a fizika órákon a Newton-törvényekkel ismerkedtek, ill. érdekes elektrosztatikus kísérleteket próbálhattak ki. Csak úgy szikrázott a levegő, főképp, amikor bekapcsoltuk a Van der Graaf generátort. Zárás képpen pedig egy kis kémiára is jutott idő.

Köszönjük a Szakképzési Centrum oktatóinak a színvonalas órákat!

Gellérfi-Nagy Éva és Dely Katalin Judit szaktanárok

A Diákolimpia Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság országos döntőjét Kecskeméten rendezték napsütéses időjárási körülmények között 2022.10.14-én. Megyei bajnok csapatunk rengeteget készült tesiórákon a 10x200 méter vegyesváltóra, és nagy reményekkel állt rajthoz.
 
A megyei eredményükhöz képest 6 másodpercet javítva, hatalmas iskolacsúccsal a 4. helyen ért célba váltónk csak 0,38 másodperccel lemaradva a dobogóról!!!
 
Csapatunk melegítés közben:
Melegítés után a technikai zónában:
A rajt előtti pillanatok:
Eredményhirdetésen:
A 4. helyezett csapatunk tagjai:
 
Fresli Kinga, Szalay Dávid, Paksi Adrián, Trombitás Márton, Szirbek Titusz, Iváncsik Máté, Fresli Hanna, Kálmán Luca
 
Kozma Zsófia, Kugler Hanna, Esső Ádám, Schőnig Réka
 
 
Gratulálunk!

Október 18-án a 2.a osztály 10 tanulója vers - és dalcsokrot ajándékozott a Hóvirág utcai Idősek Napközi Otthona lakói számára.

Az Idősek napja alkalmából megrendezett bensőséges ünnepen Istenes Léna, Huszár Benigna, Borsos Kata, Schmid Liliána, Fertig Dóra, Szücs András, Mészáros Janka, Rohonyi Zsófi, Buda Laura és Marton Luca szavaltak és énekeltek a megjelent vendégeknek. A szépkorú hallgatóság nagy örömmel és tapssal jutalmazta az ifjú generáció műsorát.

A felkészülést segítette: Baráth Péterné, Tercsi néni és Kériné Zsapka Adél

Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Gyermek-és Ifjúsági Részlege által kiírt nyári olvasópályázaton Marton Zoltán 8.a és Marton Anna 3.a osztályos tanuló 1. helyezést és Marton Boglárka 6.a osztályos tanuló 2. helyezést ért el. A nyereményeket októberben vehették át a Gyermekkönyvtárban. Gratulálunk a gyönyörű eredményekhez!